• image
  • image

Kovács Murok Imre

1917. november 25-én született Győrben.

Középiskolai tanulmányait a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte, majd Budapesten jogi egyetemre iratkozott be, ahol az abszolutóriumig jutott, de a záróvizsgáit nem tette le.

A SAS FC-ben kezdett futballozni, majd a Győri ETO NB 1-es csapatához igazolt, ahonnan egészen a válogatottságig jutott, 1946. október 6-án szerepelt az osztrákok elleni válogatott meccsen. Egyetemi évei alatt többször játszott a magyar főiskolai labdarúgó válogatottban is.

Labdarúgó pályafutása után edzői vizsgát tett, majd az ETO NB 1-es csapatának edzője lett. Az 1960-as években a MÁVDAC csapatával ért el sikereket, amely vezetésével a megye második legeredményesebb együttesévé vált. 1963-ban Baróti Lajos, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya felkérte a B válogatott szakmai irányítására.

1986. június 12-én hunyt el Győrben.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor