• image
  • image

Makkos Jenő

1915. július 4-én született Lipóton.

Nyolcosztályos gimnáziumi tanulmányait a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte, ahol 1933-ban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar-latin szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

Tanári pályafutását 1942-ben a felvidéki Léva városában kezdte.

Rövidesen katonaként a fronton szolgált egészen a háború végéig, majd két és fél évet orosz hadifogságban töltött, ahonnan 1947-ben tért haza.

Még ebben az évben a Győri Magyar Királyi Állami Apponyi Albert Leánygimnázium tanára lett, ahol 1948-ig tanított.

1948-1952 között tanított a győri és a pannonhalmi bencés gimnáziumban, valamint a Révai Miklós Gimnáziumban is.

1953-tól megyei magyar szakfelügyelői megbízatást kapott, melyet hosszú éveken keresztül kollégái szakmai és emberi megbecsülését élvezve teljesített, országosan is ismert és elismert szakemberré vált.

A kommunista diktatúra azonban nem nézte jó szemmel működését, alaptalanul, besúgói információkra hivatkozva szélsőséges klerikális és rendszerellenes nézetekkel vádolták meg, majd 1965-ben eltávolították a szakfelügyelői pozícióból.

Ezután ismét a győri leánygimnázium (Kazinczy) tanára lett egészen 1976-ig, nyugdíjazásáig.

Tanítványai körében köztiszteletnek örvendett, nagyon szerették emberségéért, műveltségéért, tudásáért és kiváló humoráért.

1980. április 20-án hunyt el Győrött.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor