• image
  • image

Rómer Flóris OSB

1815. április 12-én született Pozsonyban, jómódú iparos családban.

A gimnázium egyik osztályát Trencsénben, a másikat Tatán végezte, így már gyermekkorában megtanult németül, szlovákul és magyarul, később a francia nyelvet is elsajátította. 1830-ban lépett be a Pannonhalmi Szent Benedek-rendbe, majd gimnáziumi tanulmányait a rend győri és pannonhalmi gimnáziumaiban folytatta. Szerzetes tanári hivatására Pannonhalmán, Győrött és Bakonybélben készült fel.

1836. május 24-én szerzetesi fogadalmat tett, majd 1838. július 26-án szentelték pappá. 1839-1845 között a rend győri főgimnáziumában tanított latint, magyart és természetrajzot, majd 1844-től a rendi növendékek tanára volt.

Teljes gyűjteményt állított össze Győr vármegye növényeiből. 1845-től a Pozsonyi Akadémia természetrajz tanára lett.

Született pedagógus volt, előadásai szemléltetésére a saját kezűleg készített táblákat, a növendékeivel együtt gyűjtött ásvány-, növény- és állattárat használta fel. Nagy sikerű előadásait az akadémia jogász hallgatói, valamint az evangélikus líceum diákjai is látogatták. A XIX. században a bencések közül kiemelkedett sokoldalú tudományos és szervező munkásságával, emberi magatartásával. Ügyes utánzó és rajztehetsége korán megmutatkozott, későbbi életében ennek nagy hasznát vette.

Szépen ívelő pályáját az 1848-as szabadságharc kitörése szakította ketté. Főhadnagy lett, később két zászlóalj megmentésében vállalt szerepéért kapitánnyá léptették elő. Részt vett az óbarsi híd, a komáromi- és budai sáncok építésében, a Budai Vár ostromában, amely után kapitányi rangban a Ludovika Akadémia tanárává nevezték ki, de állását már nem foglalhatta el. 1849 augusztusában Árva vármegye felé menekülésekor elfogták, nyolc év börtönre ítélték. Bécs, Alamóc, Josefstadt börtöneiben raboskodott, majd 1854-ben szabadult. Ezután Szuborics Antal, majd Erdődy Károly gróf gyermekeinek nevelője lett.

1857-től Magyarkimlén volt lelkész, majd egyházi büntetése lejárta után 1857-1861 között ismételten Győrött tanított a rend főgimnáziumában. Ekkor kezdődött el igazán tudományos működése. Egymás után jelentek meg cikkei, tanulmányai a Győri Közlönyben. Ráth Károllyal írta és szerkesztette az első történelmi folyóiratunkat, a Győri Történeti és Régészeti füzeteket, majd az Archeológiai Értesítőt. Gyűjtőszenvedélye is tovább élt, összegyűjtötte Győr és környékének növény- és állatvilágát. Ezen gyűjteményt Xantus János ajándékaiból és az ő közvetítésével csere útján egzotikus madár- és állatvilággal, majd a helyi és a környék régészeti leleteivel egészítette ki, mellyel megalapozta a gimnázium (később a megye) múzeumát. 1860-tól a Bakonyban, majd a Vértesben, Nógrádban és a zalai Balaton-parton gyűjtött kövületeket, felfedezte a bántornyai és veleméri Árpád-kori freskókat.  Tudományos működésének csúcspontja a Bakony című munkája, mely először folytatásokban a Győri Közlönyben jelent meg, majd könyv formájában is. E munka érdeklődésének változását is jelezte, élete további sorsára is döntő hatással volt. A természettudományoktól az emberi szellem alkotásai felé fordult érdeklődése. A Magyar Tudományos Akadémia 1861-ben levelező tagjává, majd 1871-ben rendes tagjává választotta, valamint megbízták az Akadémia kézirattárának rendezését is. 1862-1867 között a pesti Királyi Katolikus Gimnázium igazgatója, majd 1863-tól a pesti egyetem érem- és régiségtani magántanára, 1866. augusztus 29-től nyilvános rendkívüli, 1868-1877 között nyilvános rendes tanára volt. 1869-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre, 1872-től a Műemlékek Országos Bizottságának tagja volt. 1876-ban a budapesti Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszus szervezője. Pesten bontakozott ki tudományos és szervező munkássága. Az egyetemen új régészgenerációt nevelt ki, járta az országot, gyűjtött, régészegyesületeket szervezett. Egymás után jelentek meg tanulmányai, könyvei: Régi falképek Magyarországon; A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei; A régi Pest. Legértékesebb öröksége a több kötetes, saját rajzaival ellátott kiadatlan naplója, amely a műemlékvédelem, régészet, folklór kimeríthetetlen kincsesbányája.

1874. május 11-én pápai engedéllyel a bencés rendből kilépve a Besztercebányai Egyházmegye szolgálatába állt. 1877-től nagyváradi kanonok lett, ekkor egyetemi tanárságáról is lemondott. A magyar művelődéstörténet alapító „triásza” (Ipolyi, Henszlmann) tagjaként inkább a gyakorlati problémák érdekelték. Műtárgy- és épületleírásai mindig helyszíni megfigyeléseken alapultak. Írásos hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtárban és az Országos Műemléki Felügyelőségen (az utóbbi helyen 40-nél több úti jegyzetkönyve található) ma is fontos forrásanyag. 1882-ben feltárta a nagyváradi középkori Székesegyház maradványait, mely utolsó nagyobb munkája volt.

1889. március 18-án hunyt el Nagyváradon.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor