• image
  • image

Csendes Béla dr.

1921. november 16-án született Nyúlon.

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-latin szakon diplomázott. Doktorátusát Korniss Gyulánál védte meg. 1944-ben Teleki Pál emlékére írott verse nagy feltűnést keltett. 1946-ban kinevezték az Állami Teleki Pál Kollégium gondnokának. 1948. október 28-án letartóztatták, koncepciós perbe fogták és Recskre internálták. Öt évet töltött különböző táborokban, majd két évet a váci fegyházban raboskodott. 1955-ös szabadulása után raktárosként dolgozhatott csak, majd 1956 után könyvtárosi munkát kapott, végül 1981-ben a Közlekedési és Tájékoztatási Központ vezetőjeként ment nyugdíjba. Ettől kezdve figyelme ismét a költészet felé fordult. Számtalan rendezvényen, előadói esten szerepelt, hosszú hallgatás után a Hegyalja című lapban jelentek meg versei. 1996-ban szülőfalujában, Nyúlon helyezték örök nyugalomra.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor