• image
  • image

Giesswein Sándor

1856. február 4-én született Tatán.

A gimnázium alsó osztályát Tatán, a piaristák algimnáziumában végezte. Ezen évek alatt alakult ki és erősödött meg a papi hivatás iránti vágya. Osztályfőnöke tanácsára a negyedik gimnáziumi osztály elvégzése után jelentkezett a győri kisszemináriumba. A győri egyházmegye kispapjai a bencések győri gimnáziumában tanultak. 1870-1874 között járt a győri bencésekhez, ahol Vaszary Kolos, a későbbi hercegprímás volt akkor az igazgató. Itt a bencés tanárok még jobban kitágították társadalomszemléletét. A népes, átlagban 400-500 tanulót foglalkoztató gimnáziumban képviseltetve volt Győr, sőt az egész Kisalföld társadalma. Tanárai korabeli feljegyzései szerint éles eszű, lényeglátó, szorgalmas, széles érdeklődési körű és pontos volt. Különösen a mennyiségtan, a vegytan és a történelem vonzotta, de a nyelvek iránt is fogékony volt. Németül, franciául, angolul beszélt, de latinul és ógörögül is tudott. Osztálytársai vidám természetéért és segítőkészségéért rendkívül kedvelték. A gimnázium befejezése után lépett át a nagyszemináriumba, amely már ténylegesen a papképzést szolgálta, feladata a piaristák és bencések által megkezdett nevelési folyamat befejezése, a papi hivatás megerősítése volt. Egy évet Bécsben a Pázmáneumban tanult, majd tanulmányait a pesti Pázmány Péter Tudományegyetem teológiai fakultásán folytatta, ekkor a központi szeminárium került. Az egyetemen a keleti nyelvek iránt érdeklődött, tudományos módszereket tanult, széleskörű irodalmi műveltségre tett szert, majd a filozófiai és társadalomtudományok iránt érdeklődött. Az egyre szélesedő nyelvtudása, jó olvasási és jegyzetelési technikája hatalmas, széleskörű enciklopédikus tudás megszerzéséhez segítette.  1878. július 9-én a győri Székesegyházban szentelte pappá a szintén bencés diák győri megyéspüspök, Zalka János, akit Giesswein a példaképének tartott. A jellemzés szerint, melyet elöljárói a szentelés előtt adtak róla, az ész és a tehetség párosult benne szorgalommal és mély lelkiélettel, amelyet a józanság vezetett. Rövid idő alatt paptársai és hívei is megszerették. Olyan pappá vált, aki tanított, magyarázott és szolgált. Közben 1880-ban teológiai doktorátust szerzett.

Először Kismartonba került káplánnak a Szent Márton templomba, ahol szívesen és engedelmesen teljesítette kötelességeit, majd három év után visszakerült Győrbe, ahol teljesen új munkaterületet kapott. A Katolikus Tanítóképző tanára lett, mennyiségtant, földrajzot és történelmet tanított. A győri tanárság valós társadalmi tapasztalatokhoz juttatta, sokat korrepetálta a gyengéket, megismerte családjaikat, problémáikat, gondjaikat, környezetüket. A külvárosi embereket is meglátogatta és a századvégi Győr társadalmának egy addig a Püspökvárból nem látható részébe tekinthetett be. A gyakorlati tapasztalat, a közvetlen élmény mély nyomokat hagyott a papban és emberben egyaránt, a társadalomtudományi ismeretei a reális valósággal szembesültek. Érdeklődési és olvasmányai egyre inkább korának szociális problémái felé fordultak, figyelte a szociális irodalom kibontakozását Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban.

Zalka János püspök új megbízást adott jól képzett papjának, három tanítóképzői tanév után a győri püspöki aulába rendelte, 1883-ban püspöki szertartó, majd 1885-ben levéltáros és szentszéki jegyző lett, míg 1892-ben püspöki titkár. Fáradhatatlan munkabírású volt, a tudományos működés mellett egyesületek, szervezetek munkájában is részt vett. Az országosan kibontakozó katolikus egyleti mozgalmat érdeklődéssel figyelte, az 1894-ben megalakult Katholikus Körnek az alelnöke lett. 1895-ben megalakult a Katholikus Néppárt győri csoportja, melynek társelnökévé választották. A néppárti politika és a keresztényszocializmus között nem látott ellentétet. Vallotta, hogy az egyháznak társadalmi missziója van, ezért is vállalta a vezető pozíciókat. 1897-ben székesegyházi kanonoki címet kapott, majd a Győregyházmegyei Katolikus Autonómia jegyzője, a győrvárosi és megyei Kisdedvédő Egyesület elnöke, a győri Gyermekvédő Otthon Egyesület díszelnöke lett. Megszervezte és vezette a Magyar Társadalomtudományi Társaság győri csoportját, majd 1903-ban a Szent István Társulat alelnökévé választották, mely tisztségét 1921-ig töltötte be. Ekkor költözött Győrből Budapestre. Nagy munkabírással újabb és újabb tudományterületek felé kalandozott, négy nyelven publikált, érdeklődése elsősorban a nyelvészet felé fordult. Megtanulta, és aktív támogatója volt a volapük, majd az eszperantó nyelvnek.

A magyaróvári kerület néppárti jelöltjeként 1905-ben szerzett mandátumot, és közel húsz éven át képviselte választóit a magyar Parlamentben. Az I. Világháború évei alatt egyre következetesebben békepárti lett, s a keresztény humanizmus szellemében támadta a terrort, a faji megkülönböztetést és a társadalmi igazságtalanságokat, 1910-ben a Magyar Békeegyesület elnöke lett. Támogatta a feministákat, majd a háború alatt az antimilitarista mozgalmakat. 1911-ben a Magyar Országos Eszperantó Egyesület elnökévé választotta, ezt a tisztségét haláláig töltötte be, emellett a Nemzetközi Katolikus Eszperantista Szövetség vezetőségi tagja is volt. Több eszperantó nyelvű prédikációt és szentmisét tartott, annak ellenére, hogy az eszperantó csak a második vatikáni zsinat után lett elfogadott liturgikus nyelv. 1923-ban megalapította az Eszperantisták Nemzetközi Békeligáját, itt is haláláig elnökölt. 1923. április 15-én hunyt el Budapesten. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, de 1958-ban földi maradványait exhumálták és a győri Székesegyház altemplomában temették újra, ma is ott nyugszik.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor