• image
  • image

Dr. Kőrösi Tamás beszéde a Luif Otmár ösztöndíj győri átadásakor 2015.

Tisztelt Perjel Úr, Tisztelt Bencés atyák, Tanárnők, Tanár Úrak, Kedves Egybegyűltek és bencés diákok! 

Ha valakinek abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy Heidelbergben ösztöndíjasként hosszabb-rövidebb időt eltölthet, akkor kérem tanulmányozza az ott tanuló fiúk arcát. Számos arcon apró kardvágás nyomatit fogja felfedezni. Egy zárt közösségbe való bekerüléshez a mai napig dívik a bajvívás szokása: a vesztes nyomot hagy magán. A fájdalom pillanatnyi, ami később a hovatartozás büszke jelévé válik. Mindez a késő középkori hagyományok egyike, a Korpsstudent különleges jelensége. De azt is tapasztalni fogja a leendő ösztöndíjasunk, hogy vannak hangulatos kiskocsmák a Neckar folyó partján, és az abból nyíló utcákban.  Ezek közül néhányba ha betéved azt láthatja, hogy benn a teremben esténként törzspoharas idős urak foglalják el az asztalfőt, körülöttük érdeklődő, kicsiny diákcsapat. Ők a kiválasztottak, akiknek jövőjét az immáron szakmai hatalommal és befolyással bíró régi diák fogja segíteni. Ki-ki a maga lehetőségeivel. Kötődni próbál azokhoz, akiknek adni akar. Tartózni szeretne hozzájuk. Hiszi, hogy létezésének egyik feltétele, hogy a gyökerének forrása öntözni fogja mások napjait is.

Visszaemlékezvén a kinn töltött időre, bizton állíthatom, hogy Otmár atyát képzeltem el az asztalfőn ülni. Átható tekintete rendet és harmóniát tudott teremteni az egyén lelkében és testében. Szigorú volt, de mindig volt benne megértés és türelem. Akkor mi ezt korántsem éreztük így, a szabadságjogaink megnyirbálásának tartottuk. Az eltelt négy évtized történései számos tekintetben Őt igazolták. Nem volt vátesz, de sokat tudott a világról. Az átadhatóról. Szeretetre tanított, a tökéletesség szeretetére. Hitte, hogy minden mű és cselekedet haladás Isten felé.

Talán Ő is a szívével látott, mint Antoine de Saint-Exupery kis hercege. Utólag azt érzem, hogy nélküle a mai emlékeink ködbeveszők, lehántottak, homályosak és bizonytalanok lennének. 

A közel négy éve létrehozott ösztöndíjunk feladatul tűzte ki, hogy kezelje Otmár atya emlékét, mert „kezdenek múlni a dolgok”. Bizony: az idő telik, kopik a múlt. Vele együtt az emlékezet is. Az általunk szerkesztett Füveskönyv, a Luif Otmár Ösztöndíj kitüntetettjeinek évente növekvő csapata, és mi, öregdiákok igyekszünk kopásállóvá varázsolni az Otmári hagyatékot, aki nem csak Győrben, hanem Pannonhalmán is nevelt és oktatott. Vele üzenünk az iskolapadokban ülő fiatal diáktársainknak: érdemes többet és jobbat tenni a szürke hétköznapokon, ha csak egy múló pillanatra is, amely - higgyétek el - meghozza majd a gyümölcsét.

bences jelveny

   

Támogatóink:

emmi

 

sziszcom

 

VILL-KORR

vilkorr

 

Klastrom-Logo

 

gy logo

 

logorabakqelle

Szent Imre Patika

szent-imre-gyor